Komoly hajnövesztésbe fogtam. Nyáron kiszőkített majd vörösre festett hajam nagyon töredezik és nagyon sok le lett vágva belőle. Elhoztam nektek az általam használt/kipróbált hajnövesztési tippeket, praktikákat.
A szépség benned van
2012. szeptember 8., szombat
2012. augusztus 26., vasárnap
Napozás utáni sampon és balzsam
Tegnapi vásárlókörutam alkalmával találtam ezeket a számomra ismeretlen termékeket. Kiárusításban volt, így úgy gondoltam 300-300 forintot megér nekem egy próba. :)
A Balea termékekben még sosem csalódtam, az Alterraval a Rossmann saját márkájával ellentétben. Hasonló napozás utáni terméket még nem láttam drágább kategóriában sem, így mindenképpen szerettem volna kipróbálni. Mára napozást terveztem, és mivel festett a hajam nem szeretném ha kifakulna nagyon. Nézzük mit ígért nekünk a Balea samponja és balzsamja:
-Intenzív hidratálást ígér a nap által igénybe vett hajnak, valamit gyengéden megtisztítja a hajat a homoktól, a sós- és klóros víz okozta szennyeződésektől, és védi a hajat a kiszáradástól.
-UV-sugárzás elleni védelmet is ígér nekünk ez a sampon.
Nagy volt a kezdeti lelkesedésem, kellemes illatú mind a sampon, mind a balzsam. Balea termékként csodát nem várok, mindössze a hajam kifésülhetősége is jó lenne és nagy meglepetést okozna. Nekem sík egyenes hajam van, ha csak simán hagyom megszáradni fésülködés nélkül, akkor is teljesen egyenesre szárad meg. Különösen nagy változást nem vettem észre, viszont nagyon jól kifésülhető lett a hajam aminek örülök. 2014-ig eláll szóval most ezt elrakom és jövőre az első napsugárnál előveszem ;)
A Balea termékekben még sosem csalódtam, az Alterraval a Rossmann saját márkájával ellentétben. Hasonló napozás utáni terméket még nem láttam drágább kategóriában sem, így mindenképpen szerettem volna kipróbálni. Mára napozást terveztem, és mivel festett a hajam nem szeretném ha kifakulna nagyon. Nézzük mit ígért nekünk a Balea samponja és balzsamja:
Sampon: 299 ft (kiárusításban van, nyári limitált kiadás)
-Intenzív hidratálást ígér a nap által igénybe vett hajnak, valamit gyengéden megtisztítja a hajat a homoktól, a sós- és klóros víz okozta szennyeződésektől, és védi a hajat a kiszáradástól.
-UV-sugárzás elleni védelmet is ígér nekünk ez a sampon.
Balzsam: 299 ft (szintén kiárusításban van)
-Ápolt, puha és könnyen kifésülhető hajat ígér, szintén az UV sugarak által okozott károk elleni védelemmel.
ha tetszik a bejegyzés nyomj like-ot Facebookon: A Szépség benned van
2012. augusztus 22., szerda
Syoss szárazsampon
Eddig még nem próbáltam hasonló terméket így vegyes érzelmekkel próbáltam ki. A zöldet vagyis a zsíros hajra valót vettem meg. Eddig nem csalódtam a Syoss termékeiben próbáltam már többféle sampont, balzsamot, hajlakkot és haj festéket is. A tovább mögött olvashatjátok a tapasztalataimat.
2012. augusztus 13., hétfő
Sampon és balzsam teszt 1.
Ma Syoss két termékét teszteltem. Eddigi tapasztalataim szerint megbízható márka.
A nagy teszt
Úgy döntöttem tesztelem nektek az itthon fellelhető összes sampont, és balzsamot. A teszt ma fog kezdődni, előtte utána képekkel és tapasztalatokkal. Ízelítőnek itt egy kép miket fogok véleményezni.
Lájkolj Facebookon: A szépség benned van
A tesztelésre váró samponok és balzsamok |
A festett haj ápolása
Bizonyára nagyon sokan festitek ti is hajatokat, akár feketére, akár szőkére. Én már szinte minden színt kipróbáltam, voltam sötétbarna, világosbarna, szőke, és most vörös. Ezek ápolásához szeretnék pár tippet bemutatni. Elöször áltlános majd minden színre és hajtípusra külön-külön. :)
Sziasztok!
Sziasztok! :)
Angi vagyok. Szépségtippeket szeretnék hozni nektek, és a saját tapasztalataimat megosztani, és szívesen válaszolnék a kérdéseitekre is. :)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)